Álmunkban gyakran repülünk hegyek, tengerek vagy városok felett. Az azonban már igencsak a hihetőség határát súrolja, hogy valakinek ez alvás nélkül is sikerülhet. És ehhez állítólag még csak David Copperfieldnek sem kell lenni...
Hihetetlen repülések!
Persze, a bűvészek királyának nem dőlünk be. Jól tudjuk, hogy csak trükk az egész. Még ha piszkosul jó is. Ám a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója, Hamvas Béla viszont azt állítja, hogy létezik olyan művelet, amelynek segítségével legyőzhető minden erő, így a gravitáció is. Ennek következtében az ember akár repülni is képes lehet. Ehhez állítólag arra van szükség, hogy eljussunk a spiritualitás olyan magas fokára, ahol már nem csak a saját szellemünket, hanem a külvilágot is uralhatjuk.
A levitáció tehát az jelenti, hogy valakire nem hat a nehézségi erő, és lebegni tud a föld felett néhány centivel. Létezik azonban egy másik fajtája is, ami nagyjából ugyanazon a spirituális elven működik, mint amikor valaki önmagát emeli el a földtől: ez az, ha egy tárgyat lebegtet – akár hosszú perceken át. Hamvas Béla egyébként nem volt egyedül az elméletével. Ma már egyre több ezoterikus gondolkodó állítja, hogy ez a fajta lebegés nem csak trükk, hanem hosszú tanulási folyamat eredményeként bárki által megvalósítható.
Azt, akit Mindenki szeret... senki sem szereti igazán!
* * *
Az ember sohasem azt kapja, amire vágyik, hanem azt, amire szüksége van...
***
Gondolatban, mindig máshol jársz, Valahol a tegnapokban választ nem találsz, A holnapoktól félsz, hogy nem vigyáznak rád, de amikor a Pillanatba lépsz, olyan könnyű... az egész... világ... /Mester Tamás - A Pillanat/
***
Rendelj kész designt!
Ha szép munkára vágysz! Kész design, ingyen, igényesen! Mona portálépítő oldala, katt a képre!